Eltérő méretekben rendelhető Leier zsalukő

Az alapoktól felépíteni egy házat nem olcsó mulatság, ahogyan az sem, amikor bővítésre kerül sor. Bárhogyan is legyen érdemes olyan termékekkel dolgozni, amik nem hagynak kívánni valót maguk után. A lábazat falak, pincék tartóelemei esetében gyakran nagymennyiségű beton kerül felhasználásra, mit eddig főleg fa zsalukészítéssel igyekeztek keretek közé szorítani. A Leier zsalukő egy teljesen új technikai megoldást kínál, amit megéri okosan felhasználni. Voltaképpen egy hagyományosnak mondható falazóelemről van szó, legalábbis a felhasználása tekintetében, de minden ízében arra fejlesztették ki, hogy a beton és vasalt befogadására, valamint megaratására szolgáljon. A Leier zsalukő elérhető ötféle szélességi méretben, amiknek függvényébe 15, 20, 25, 30, illetve 40 cm vastag falak készülhetnek belőle. Teljesen masszív termékről van szó, ami egyenletes elosztást tesz lehetővé. Nincs szükség utólagos simításokra, a felesleges beton levésésére, ugyanis a Leier zsalukő egységes felületet alkot kívülről.

Alaksorok és pincék mellett még kerítések, víztározók, derítők, ülepítők kialakítására ugyanúgy megfelel. A lakóingatlan megoldásokon túl a mezőgazdaságban és ipari szektorokban ugyanolyan eredményesen bevethető. A Leier zsalukő egyértelműen egy forradalmi újítás, aminek komoly létjogosultsága van ezért megéri számolni vele. Költséghatékony és stabil egység, ami egy életre szóló befektetés. A Leier zsalukő a falak mellett pedig pillérek, oszlopok felépítéséhez is biztosít tökéletes terméktípusokat több átmérőben. Minden adott a stabil falszerkezetek megteremtéséhez.

Vélemény, hozzászólás?