Mitől tud károsodni a haj? Utánajártunk.

A hajkorona csak úgy lehet ápolt és vonzó, ha egyúttal egészséges is. A szaküzletekben ezernyi hajfesték közül válogathatunk, melyek közül még a legkíméletesebbek is károsíthatják a hajat. A kiszáradt, töredezett hajvégek és a sprőd frizura cseppet sem mutatnak jól. A fénytelen, egészségtelen haj pedig a magabiztosságra is rányomhatja bélyegét. Egyre többen látják be, hogy a haj egészségének megőrzése minden másnál fontosabb, hiszen formázni és frizurát készíteni is könnyebb olyan hajból, mely már önmagában igényes és ápolt.

 

A hajfestésen túl a nem megfelelő hajsütővasak, hajvasalók is gyakran felelőssé tehetőek a korábbiakban felsorolt problémákért. Nem ritka, hogy akár napi rendszerességgel is használjuk ezeket, s a hátulütőkkel akár hónapokon belül szembesülhetünk. Hosszú és rendezett hajkoronával biztosan nem fogunk akkor büszkélkedni, ha a hajvégekből tetemes mennyiséget kell vágatni a rongálódás miatt. A Philips weboldala szerint azonban léteznek olyan hajformázó eszközök, melyek használatával nem kell tartani a hajvégek károsodásától.

 

A göndör fürdök egyszerre csábosak és játékosak, nem csoda hát, hogy sokan szeretnének ilyeneket magukénak tudni. A márka hajgöndörítője speciális jelzőfénnyel hívja fel a figyelmet arra, ha elkészült a lokni, így biztosan nem fogjuk a kelleténél hosszabb ideig hőkezelni a fürtöket. Végleg elfelejthetjük a hajszálak égési sérüléseit, hiszen a hajegyenesítők puha bevonattal szolgálják a biztonságos hajformázást. A lelapuló tincsek sem okoznak többet bosszúságot, ugyanis a hajat a hajtövektől használható innovatív tartozékokkal emelhetjük meg és tehetjük vele tartóssá, dússá a frizurát.

 

A rendezett hajhoz sokszor nem kell más, mint a rakoncátlan fürtök szelíddé varázsolása. A hő már nem okozhat problémát, hiszen olyan eszközök is rendelkezésre állnak a márka kínálatában, amelyek kíméletes rezgéseikkel oszlatják el a hajat a lapok között, elősegítve ezzel a mihamarabbi pompás és persze egyenes végeredményt. A funkció és megjelenés szempontjából is tökéletes hajszárítókkal gyors és gyengéd a hajszárítás, a forró részek jelentette égési sérülések pedig garantáltan elkerülhetőek. Varázsolja hajkoronáját minden korábbinál egészségesebbé és élje át a nőiesség semmihez sem fogható érzését a mindig vágyott frizurával!

Post Author: administrator