Mit jelent a jogos védelem?

Bár már nem mai keletű a változás, mégis több, félreérthető információ kering a módosított büntető törvénykönyvről a köztudatban. A Vidákovics Ügyvédi Iroda honlapján bárki számára érthető megfogalmazásban olvashat az önbíráskodás, a jogos védelem, és még megannyi büntetőjogi fogalomról. A jogos védelem sokakat érintő téma lehet, ezért szeretnék többek között ezt is mindenki számára érthető módon tisztázni.

A jogos védelem fogalmának a pontos ismeretére – nyugodtan mondhatjuk – a lakosság nagy részének akármikor szüksége lehet. Gyakorta feltűnnek a médiákban olyan büntetőügyek amik a jogos védelmet érintik, mindig nagy érdeklődés veszi őket körül, és a megítélésük is zömében eltérő. Mi számít még jogos cselekedetnek, azaz nem büntetendő magatartásnak amikor valaki az értékeit, vagy a biztonságát védi, és mi az, amikor a későbbiekben a védekezőnek kell jogi következménnyel számolnia?

A jogos védelem egy büntetőjogi fogalom, vagyis egy a büntethetőséget kizáró ok. Jogosan védekezésnek a hatóságok azt tartják, amikor valaki olyan közvetlenül fenyegető támadást akadályoz meg, hárít el, amire akkor és ott, abban az adott pillanatban a hatóságnak nincs lehetősége.

Kizárólag az a cselekmény nem büntetendő, ami a jogtalan támadás elhárításához szükséges. Ahhoz, hogy pontosan értelmezni tudja a jogos védelem fogalmát, látogasson el a Vidákovics Ügyvédi Iroda honlapjára, ha közvetlenül is érintett, akkor tegye fel a kérdéseit. A Vidákovics ügyvédi Iroda munkatársai szerint nincs két egyforma eset, ezért sablonos válaszok sem lehetnek, mindenkinek egyformán szüksége van a jogi képviseletre

Post Author: administrator